24.Rész

Nos, elérkeztünk az utolsó előtti részhez!:)

Jó olvasást!:]

24.Rész-Mi elválaszthatatlanok vagyunk

Egyre gyorsabban lépkedtem a folyosón, féltem, hogy valami nagy baj történt.

~Csak a családommal ne legyen semmi!~Gondoltam magamban.Ja és Máté.meg Ella.Bár nála most voltam.Ő nincs rosszul.

-Itt van.-fordult meg a nővér.Épp akkor értem be mögé.

-Mondtam, hogy ne hozza ide.-hallottam meg szerelmem hangját.Azonnal kitértem a nővér mögül és Őt láttam meg a hordágyon, teste vérben ázott.

-Máté..-kúszott néhány könnycsepp a fejembe.-De hát mi történt Veled?

-Áá semmi, csak elütött egy autó..-nevetett, de aztán rájött, hogy ez fájdalmas és komolyan rám nézett.-Az Életemet követtem, de nagyon gyorsan elrohant előlem...-suttogta aztán fájdalmasan a helyes pofijára mosolyt erőltetett.

-Itt vagyok!-lépett mellénk hevesen egy orvos és azonnal tolni kezdte a hordágyat, amin Máté feküdt.Én természetesen mellettük rohantam a folyosón.

-Máté, az én hibám az egész.-sipákoltam feleslegesen.Most ez nem nagyon érdekelte.

-Nem, nekem jött egy autós, annak a hibája, hogy nem állt meg a zebránál...-nyöszörgött engem meg már a sírás kerülgetett.

-Sajnálom...-hajoltam le hozzá, hogy megcsókoljam, de az ágyat olyan gyorsan tolták, hogy cska úgy részletesen tudtam neki adni..Úgy a szájára félig meg az orrára, a szemére...

-Szeretlek.-mondta, azzal betolták a műtőbe.

-Én is szeretlek..-suttogtam az ajtó előtt, de már hiába, mert úgy sem hallotta.Biztosan nem.

Ennyi elég is volt nekem, és pillanatokon belül sírva roskadtam le egy padra.Elteljesült bennem, hogy az egész az én hibám volt.Minden az én hibám.Ha nem rohantam volna el.Engem a legjobb barátnőm sorsa, vagy is a mi kapcsolatunk jobban érdekelt, mint Máté.Ennek az lett az eredménye, hogy Ella  szóba sem áll velem, a fiúm meg haldoklik.Vagy is remélem nem.

Viszont senki nem jött segíteni.Ahány nővért kérdeztem meg mi a baja annyian mondták azt, hogy nem mondhatnak semmit, de itt biztos rendbe hozzák, blalblabla...

Inkább a padon ültem, magamba roskadva már órák óta.Mi az?Még a szüleim is elvesztettem.Biztos tudnak róla..Vagy Máté szülei.Két órája itt ülök, a telefont nem veszik fel..

Oldalra pillantottam, és megremegtem.Mit keres ez itt?Nem volt még elég?

Közelebb jött, le akart mellém ülni, mikor már emeltem volna fel a hangom...

23.Rész

Hát, köszönöm a komikat, és már csak 3 rész ezzel együtt!Jó olvasást!:)

22.Rész

Rohantam, amint csak tudtam.Pillanatnyilag mindenkinél és mindennél fontosabbnak éreztem a legjobb barátnőmet.

El is felejtettem, hogy ott hagytam Mátét.Még futás közben is elmosolyodtam ahogy rá gondoltam.Jaj, nagyon tetszik...

És az elmúlt időkben nagyon összenőttünk.Úgy értem, hogy egyre többet vagyunk együtt és már hivatalosan is járunk.Máté elmondta, hogy már akkor nem szerette Nikit, mikor engem először megcsókolt.És hogy én már találkozásunk elején tetszettem neki, csak mindig azt hitte, hogy én nem érzek így.És közben beleszeretett Nikibe, aki Máté állítása szerint állandóan pénzt kért tőle.

És Máté adott neki, mert elhitte, hogy a lány szereti.És ő is szerette.De becsapta.Na az ilyenekkel kell vigyázni.De szerencsére én nem vagyok ilyen.

Csak egy őrült, aki eszeveszett sebességgel rohan  a kórházba a legjobb barátnőjéhez és közben otthon hagyta a fiúját.És a telefonját.

Ziháltam értem be a kórházba és meg sem álltam a recepciónál, egyenesen Ella kórtermébe rohantam.Benyitottam az ajtón és elfogott a rémület.Jól sejtettem.Niki épp akkor állt fel az egyik székből és arcán óriási vigyorral jött felém.

-Őt már elvesztetted.-vigyorgott önelégülten.-Most a pasid jön.

-Ő sosem lesz a tiéd!-Morogtam mérgesen.

-Azt nem tudhatod.Ha az enyém nem akkor senkié sem.-mosolygott, aztán becsukta az ajtót.

Ellára pillantottam, aki gyilkos tekintettel nézett a szemembe.

-Még is miért hazudtál nekem?-kérdezte szinte könnyezve.

-Én..Énn sajnálom.-mentem hozzá közelebb de megállított.

-Nem!-ne gyere közelebb.-Ez a lány, aki most ment el azt mondta mi régen legjobb barátnők voltunk csak te nem mondtad el.-Ó a francba..

-Sajnálom.-hebegtem.-Muszáj volt.Az orvos utasított.-akadoztam mert már majdnem sírógörcsöt kaptam.-Mert csak a szüleidnek lehetett, nehogy lelki teher érjen...

-Lelki teher?Miből vagyok én?-kérdezte felháborodottan.-Cukorból?

-Hát, az orvosok szerint rosszabbodott volna a helyzet...-motyogtam össze vissza hülyeségeket..

-Orvosok..orvosok..Nem hiszek már neked.A legszomorúbb az egészben az, hogy elhitetted velem, hogy soha nem láttuk egymást....-hirtelen betoppant egy nővér.

-Riley.Gyere gyorsan.-szólt.

-Valami baj van?-kérdeztem.

-Ami azt illeti.-bólintott és aztán elhagyta a kórtermet.

Elindultam utána, de még utoljára megfordultam.

-Sajnálom.-könnyeztem és a lehető legőszintébben beszéltem.

-Én már soha nem tudok neked megbocsátani...

22.Rész

Sziasztok!

Már csak 3 rész van hátra ezzel együtt.Jó olvasást!

Az új blogomat itt nézhetitek meg, elárulom, hogy a One Direction is szerepet kapott benne!;)

http://neverletmego.blog.neon.hu/

22.Rész-Végre egy pár vagyunk!

*Egy hét múlva*

Végre kiszabadultam  a kórházból, sőt már iskolába is járhatok.Nagyon lemaradtam, de az osztálytársaim nagyon örültek nekem.Szomorúan hallgatták, hogy Ella még alig emlékszik valamire.

Juj eszembe Ella!Már nagyon jóban vagyunk.Kár, hogy alig emlékszik valamire.Most gyerekkori képeket és videókat nézetnek vele.Olyanokat, amiken én még nem vagyok rajta.Azt majd később, azt mondták az orvosok.

Tegnap voltam is bent nála és teljesen kifaggatott Mátéval kapcsolatban.Oké, még csak egy hete járunk, de elmeséltem neki, hogy azelőtt mi volt.Azt a csókot.A volt barátnőt.Ennyi elég is volt neki is meg nekem is.

Most házit írok, de Máté azt mondta később átjön értem és kirángat a szobámból.Hát igen, lehet, hogy egy hete járunk, de még egyszer sem voltunk kettesben.A kórházat kivéve.De annyi mindenről maradtam le, hogy muszáj pótolnom.És feláldoznom a délutánjaimat.És néha olyan álmos vagyok, hogy....zzzzz...

Csöngettek.Lerohanok a lépcsőn, elfordítom a kulcsot a zárban és nyitom is az ajtót.Vigyorogva nézek körbe odakint, Mátét várva.De nincs ott senki.Arcomról lefagy a mosoly, mikor meglátom az út közepén állni.Nikivel.Egymás kezét fogják, és amikor Niki észrevesz vadul megcsókolja Őt.Úgy érzem forog körülöttem a világ.Összeesek.

Mikor kinyitom a szemem nem merek odanézni az útra.Viszont felkelti a figyelmemet egy hangos kacagás.Így hát felnézek.Niki.Ella.

Ott állnak az út közepén, Ella mosolyogva rohant felém, még kiállt is valamit de nem hallom.Niki beszél hozzá a háta mögött.Azt sem hallom.Csak hirtelen észreveszem, hogy Ellának az arcáról lefagy a mosoly.Megállt és olyan csúnyán néz rám, amennyire csak lehet.Ölni tudna a tekintetével.Mondd valamit, mire Niki újabb kacagásban tör ki.

Félrenézek, Mátét látom.Ott fekszik mellettem.Eszméletlen.Mégis mikor érte nyúlok mintha köddé válna úgy tűnik el.Kerülget a sírás.Könnycseppek gördülnek le az arcomon.

És akkor csak Ella érdekel.Visszanézek rá és még mindig olyan ellenségesen méreget.Aztán elkezd rohanni felém egy késsel a kezében.Próbálok hátra fordulni de az ajtó zárva van.Ki zárta be?Ella nevét ordítom, hogy térjen magához.Mikor odaér eltűnik minden körülöttünk.Csak őt látom.Mosolyog és átölel.

-Menj innen!Mátén kell segítened!Kár volt idejönnöd...-Mondja és eltűnik.

Ennyi elég nekem, most már keserves sírásban török ki.Összerogyok és aztán érzem, hogy igaza van.Máté?

Aztán Máté fájdalmas üvöltését hallom, és ahogy Niki hangosan kárörvendően kacag.Odanézek és látom...

-Riley!Riley!-Lassan kinyitom a szemem és amint meglátom Mátét a nyakába ugrom.

-Jaj, de jó, hogy itt vagy.-Szorítottam meg erősen.És ekkor bevillant az agyamba.-Ella!

-Mi van vele?Tényleg jobban van?Tegnap voltál bent nála...-Mondta.Ledermedtem.

-Oda kell mennünk!-Kiáltottam.-Érzem, hogy nincs minden rendben...

Ezzel fogtam magam és kirohantam a házból vissza sem nézve...

21.Rész

21.Rész-Tetszel nekem!

Még mindig szereti?

Kétségbeesetten bámultam a földet, miután Niki után becsapódott az ajtó.Belerezdültem.

A fejemben újra és újra elhangzottak a szavak amiket kimondtak.Mindketten.Hogy takarodjon az életéből.Hogy nem fog.Van még sok pénzes fiú.Mekkora egy szemét ez a Niki..

Ajtónyikorgásra lettem figyelmes, felkaptam a fejem és Máté lépett be hozzám.Közben cuccaimat már összepakoltam.Kész voltam hazamenni.Már csak néhány kontrollra kell majd bejönni, a fejem miatt.

-Bocsánat az előbbiért...-Közeledett felém lehajtott fejjel.

-Hagyjad, már megszoktam..-Sóhajtottam és félőn néztem fel rá.-És most mi lesz?

-Hogy, hogy mi lesz?-Kérdezett vissza én meg elszomorodtam.Azt hittem tényleg akar valamit, de ezek szerint nem.

Lépkedni kezdett és leguggolt elém, hogy lássa az arcom.

-Hajlandó lennél velem feladni a barátságunkat és valami többet kihozni ebből?-Kérdezte, mire mosolyogva pillantottam fel rá.

-Mire célzol?-Kérdeztem vissza óvatos vigyorral az arcomon.

-Hmm..Te teszel nekem..Már csak az a kérdés, hogy én tetszek e neked.Bár az a csók a múltkor..

-Szóval nem felejtetted el!-Csúszott ki a számon, de azonnal meg is bántam.

-Hogy felejthettem volna el?-Mosolyodott el aranyosan.

-És te is tetszel nekem...-Nyögtem ki végül nagy nehezen.

Felállt, kezét nyújtotta, és én is felálltam az ágyról.Egymásra néztünk, mikor hirtelen....

20.Rész

20.Rész-Takarodj az életemből!

Már ébren voltam, de nem nyitottam kis a szemem és úgy  tűntem mintha aludtam volna.Hallgattam a körülöttem lévő mozgást, beszélgetéseket, amik többnyire nem voltak, mert úgy hallottam senki sincs mellettem.

-Szóval már megint itt vagy!-Hallottam egy lány kiáltását, ami nem volt túl barátságos.De elég volt ahhoz, hogy kitaláljam, Nikivel vagyok egy szobában.De kinek ordibál?

-Maradj már!-Hallottam meg Máté hangját, egész közelről.Itt volt végig, amíg aludtam.-Nem látod, hogy alszik?

-Nagy ívből leszarom, hogy ki alszik.Mit érdekel téged amúgy ennyire ez a hülye picsa?-Ordibált még mindig Niki és az volt az a pillanat, hogy azt hittem felkelek és lekeverek neki, de érdekelt, hogy Máté mit mond rólam, amíg én nem hallom.

-Érdekel, mert a legjobb barátom.-Mondta sziszegve, és kedvem lett volna elsírni magam,de nem tehettem.Csak barát?Oké, el van felejtve az a csók.Azt is csak barátságból kaptam vagy mit tudom én.

-Persze persze...Nekem is vannak barátaim és nem üldögélek mellettük napestig ha kicsit betegek, vagy mit tudom én..-Puffogott magában Niki.

-Már ha csak barátságot érzel irántuk...-Mondta Máté, mire kipattantak a szemeim, de még időben visszacsuktam és lassan kezdtem ébredezni.Vagy is csak úgy tettem, mintha akkor kezdtem volna felkelni.

-mm...mmm..-Morogtam és közben direkt nyújtózkodtam.Lassan kinyitottam a szemem és Mátéval találtam magam szembe, aki az ágyamon ülve figyelt.

-Ch..-Dúrcázott rendkívül látványosan Niki és mikor másodszor mondott olyanokat, hogy "ch" meg ilyen nem tudom milyen "szavakat", akkor Máté megunta, felpattant és barátnője felé fordult.

-Figyelj, ennyire látványosan ne sértődj meg, amúgy meg Riley sokkal fontosabb mint te!Tűnj el innen!-Mondta hangot nem tűrően és még én is beleborzongtam.Én nem ellenkeznék..

-Ha?-Szökött fel Niki hangja vagy 5 hanggal feljebb.Juj, annyira vékony volt, hogy komolyan megijedtem ezektől...-Most dobni akarsz?

-Igen!Takarodj az életemből!Nem vagyok kíváncsi a nyavajgásodra!-Mutatott Máté az ajtóra, de inkább ő ment ki rajta.Elég idegesnek tűnt, viszont én meg egy szobában maradtam a most már volt barátnőjével...Ajaj!

Közelebb lépet az ágyamhoz, önelégült vigyorral az arcán.

-Tudod, sosem hittem, hogy egy ilyen jó pasi egy ilyen ringyóhoz fog rohangálni.-Húzta végig lassan körmét a karomon, amibe beleborzongtam és inkább elrántottam.

-Én meg nem hittem, hogy egy ilyen normális fiú egy ilyennel áll össze valaha...-Mutattam rá.

-Most magyarázhatsz akármit, nem érzem magamat rosszabbul.-Tette karba a kezét és készen állt hogy leüljön az ágyamra, de odaraktam a lábam, hogy semmiképp se tegye.

-De hiszen most dobtak...-Csodálkoztam.Hogy lehet ez a lány egy ekkora..?

-Chh..Ő csak egy volt a sok közül..Van még pénzes és egyben helyes fiú a földön.Bár Máté nem mindig adott pénzt nekem.Ezért néha el kellett csábítanom.-Vigyorgott gonoszan, én meg egyre idegesebb voltam..Elcsábítani?Hogyan?Úr isten!-Csak egy dolgot jegyezz meg!-Hajolt oda hozzám mutatóujját a levegőben tartva.-Én soha nem tűnök el az életetekből!És főleg, Mátééból mert ő még mindig szeret csak nem vallja be magának!-Vigyorgott gonoszul, mint aki jól végezte dolgát...

Szerintetek Máté érezhet még valamit Niki iránt?

19.Rész

19.Rész-Altató

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam és biztatásképpen Dömére pillantottam.Ő kérdőn nézett vissza rám, aztán a fejéhez kapott és rávágott egy kicsit az arcára, mintha eszébe jutott volna valami.

-A büfében találkoztunk.Itt a kórházban.-Mutogatott idétlenül az ajtóra.-Még tegnap.-Mondta én meg hevesen mosolyogva bólogattam.

-Igen.-Kezdtem.-Döme segített a büfés néninek felszolgálni és beszélgettünk kicsit.-Még soha nem hazudtam ilyen bénán, nem mintha olyan gyakori eset lenne.De mi mást mondhattunk volna neki?Hogy egy iskolába járunk és és nem szólhatunk Ellának, hogy mert lehet, hogy megviselné, mert már így is kivan?Hm?Nehéz helyzet..

-Oké.-Szólalt meg Ella és úgy tűnt , hogy elhitte.-Nagyon rendes tőled, hogy segítesz.-Mondta zavartan Dömének.

-Riley amúgy sokat mesélt rólad...-Kacsintott Döme Ellára, aki fülig elvörösödött.

-Akkor én most mennék..-Lépdeltem az ajtó felé és becsuktam magam után.

A szobám felé vettem az irányt és meglepődtem mikor az ajtón belépve Mátét találtam az ágyamon és nem tűnt valami boldognak.

-Hát, te?-Kérdeztem és megálltam felette.Lassan felemelte fejét és szemembe nézve válaszolt.

-Voltam Elláéknál.-Nézett még mélyebben a szemebe,amitől zavarba jöttem és elkaptam a tekintetem és leültem mellé az ágyra.

-És?Találtál valamit?-Kérdeztem mert láttam, hogy olyan gondterhelt.

-A szülei azt mondták a ládáról semmit sem tudnak, az csak is Ella titka volt és azt hiszem marad is..Ha nem tér vissza az emlékezete..Reméljük nem így lesz.

-Értem.Reméljük..És nem engedtek fel a szobáába?Hogy mekeresd?

-Nem találtam, azt csak te tudod, hogy hol van.Viszont a szülei elutaznak valami üzleti útra két hétre, amíg Ella még biztosan kórházban lesz.-Mérgelődött.-Emellett még Niki is  az agyamra megy a nyávogásával, hogy túl sok időt töltök itt, veled..

-Niki?-Emeltem meg a szemöldököm, mert az reméltem már rég szakítottak..Ezek szerint nem.jaj ne!

-A barátnőm..-Sóhajtotta.-És hogy vagy?-Mosolygott rám.

-Meg vagyok.Holnap jönnek az eredmények és állítólag már egy két nap és szabadulok.-Sóhajtottam és ásítottam egy hatalmasat.

-Hagylak aludni.-Állt fel és megvárta amíg elhelyezkedek az ágyban, aztán lehajolt hozzám.-Aludj jól, Riley.-Mondta mosolyogva és egy puszit adott az arcomra.Végül megsimította az arcom és tudtam, hogy ez elég ahhoz, hogy..zzz...zzzz...

18.Rész

18.Rész--> Ez állítólag az jelenti, hogy 18.rész:)

18.Rész-Azt hittem nem ismeritek egymást.

Hirtelen nem tudtam mit mondani.Ismerjük-e egymást?A földet kezdtem el a válasz helyett pásztázni és azon törtem a fejem mit mondjak neki, de egyre csak dürgetett.

-Na?-Kérdezte már vagy harmadjára én meg megráztam a fejem.

-Nem tudok róla, hogy ismernénk egymást.-Mondtam, de csak azért, hogy ne legyen szomorú mert nem emlékszik rám.Biztosan maga alatt lenne ha kiderülne, hogy a legjobb barátnőm volt.

-Hu.Jobb is, hogy nem siránkozik még egy ember mert nem emlékszem rá.-Mondta őszintén mire nekem könnyek gyűltek a szemembe.Gyorsan elhesegettem őket és mosolyogva pillantottam fel.

-Voltak már más látogatóid is?-Láttam ahogy elpirul és kipillantott az ablakon.-A családodon kívül?-Vigyorodtam el.

-Volt  valami kis aranyos fiú.Azt mondta, hogy velem jár egy iskolába és sajnálja ami velem történt.-Mosolyodott el, de nem nézett a szemembe.

-Hogy hívták?-Kérdeztem, hátha én felismerem és..nem mondhatok róla semmit még akkor sem ha tudom kicsoda.

-Ööö..Azt hiszem Dávid vagy Döme.Nem tudom.-Nevetett.

-Döme.-Csúszott ki a számon, mire felkapta a fejét.

-Honnan tudod?-Kérdezte ámulattal.

-Semmi, csak fura egy név, nem?-Vakartam fel egy mosolyt az arcomra és biztatást vártam.

-Nem, inkább cuki.-Nevetett fel, mire én is próbálkoztam vele.-De nem csak a neve volt cuki.És még csokit is kaptam.-Most még vörösebb volt az arca, elég zavarban volt.

-Bocsánat.-Jött be az orvos.-Kérem jöjjön velem.-Mondta komoran, mire látványosan lefagyott az arcomról a mosoly.-Nyugalom.-Küldött felém az orvos egy biztató mosolyt.-Csak egy-két vizsgálat, aztán jöhetsz is vissza barátkozni.-És az utolsó szót halkan mondta ki, azt hiszem ő is hallott valamit a szüleinktől.

Felálltam, felvettem a papucsom és egy kardigánt, mivel nem voltam hajlandó a fehér hálóingben aludni ezért anya behozott nekem pár melegítőt meg leggings-et , meg néhány pólót.Na meg kardigánt mert a fehér itteni köntöst sem voltam hajlandó felvenni.

-Pill és jövök.-Mondtam Ellának, aki ágyamon ült.

-Oké, elmegyek enni.Majd ha visszaérsz üzenj egy nővérrel, vagy nyugodtan gyere át.-Kacsintott rám.

Kimentünk a folyosóra, és elmentünk a büfé előtt, be a vizsgálóba.Leültem a székbe, és miközben az orvos a vérnyomásomat  mérte megkérdezte, hogyan viselkedik Ella és látok e javulást az emlékezetében.

-Sajnos nem, viszont nem akartam , hogy szomorú legyen mert nem emlékszik rám, ezért azt mondta neki, hogy nem ismerem.-Sütöttem le a szemem.

-Érthető.-Mondta az orvos, aztán vért vett tőlem, amit különösen utálok.

Pár pillanatig csendben ültem a székben, aztán egy vattadarabot a karomhoz szorítva hagytam el a vizsgálót.

Egyenest Ella szobájába mentem és mire benyitottam Dömét találtam ott.Amúgy nagyon jó fej meg minden de nem láthat meg.

-Szia Riley!-Mondta még mielőtt vissza fordulhattam volna.

-Azt hittem nem ismeritek egymást?-Nézett felváltva rám és Dömére kérdőn.

17.Rész

Nyugalom emberek, még folytatom a blogot!Örülök, hogy ennyien nem akarják, hogy vége legyen!:]

Jó olvasást!

17.Rész-Ismerjük mi egymást?

Arra ébredtem, hogy megint a puha párnák közt vagyok.Nem nyitottam ki a szemem, csak hallgatóztam, mi történik körülöttem.

-Mit mondtál neki?-Kérdezte egy hang, feltételezem, hogy egy orvosé.

-Semmit.-Hallottam meg Ella hangját.Halkan suttogott tovább.-Komolyan.Most ne nézzen rám így.-Emelte meg a hangját a mondat másik felében.-Nem tudtam, hogy ő is egy beteg.-Olyan különösen mondta ki a beteg szót, mintha még soha nem is hallotta volna a szót.

Pilláim megrebbentek, szemeimet szép lassan kinyitottam és feléjük fordultam, az orvoshoz szóltam.

-Mikor mehetek haza?-Kérdeztem halkan, gyengén.Még mindig a sírás fogott el ha belegondoltam azokba amiket mondott nekem.A legjobb barátnőm.De már beszélhetünk a múltban is, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy valaha emlékezni fog rám.

-Még el kell végeznünk pár vizsgálatot holnap és ha pozitív eredményeket kapunk a fejeden lévő sebbel kapcsolatban meglátjuk, hogy két nap múlva szabadulhatsz e.-Már egy hete ugyanezt mondogatja.Hurrá.-Nekem viszont fontos műtétem lesz, remélem kettesben hagyhatlak itt titeket.-Állt fel és az ajtónál megfordult.-Barátkozzatok össze.Újra.-Tette hozzá halkan és kiment.

Pár percig csendben bámultuk egymást Ellával, sajnálatot éreztem felőle.

-Nem tudtam, tényleg, hogy nem vagy orvos vagy valami agyturkász...-Fogta a fejét és szóra nyitotta ajkait, de mégsem jött ki semmi száján.Úgy gondoltam, hogy nem szabad haragudnom rá, mert tényleg nem tehet semmiről és el kell rejtenem a gyengébbik énem, hogy újra elölről kezdjünk mindent.

-Semmi baj.-Erőltettem egy mosolyt az arcomra és két tenyeremmel megdörzsöltem arcomat.Felültem az ágyban és csodálkozva néztem körül.Valaki visszahozott a szobámba.Kérdőn néztem Ellára, ő meg csak mosolyogva megrázta a fejét.

-Ööö..Tudod, sírni kezdtél, és még egyszer bocs, hogy olyat mondtam, na és akkor bejött egy srác, azt hiszem megfojtott a tekintetével, aztán felemelt és kivitt.Akkor már jöttek az orvosok is és adtak neked valami nyugtatót, mert eléggé ki voltál.Viszont szerencséd van, hogy egy ilyen helyes srác tartott a karjaiban.-Kacsintott rám, mire elmosolyodtam.

-Máté.-Mondtam, de kicsit értetlenül nézett rám.-Úgy hívják.és a legjobb barátom.-Sóhajtottam.

-Csak?-Emelte fel tekintetét, farkasszemet nézve velem.

-Csak...-Mondtam szomorúan, mikor megszabadultam fürkésző tekintetétől.

-Azt hittem már jóval több van közöttetek.-Motyogta csalódottan, aztán felpillantott rám.-Te is többet akarsz vele, mi?-Csillant meg a szeme, mire keserű mosollyal bólintottam.

-Megcsókolt, mikor van barátnője.-Nyögtem ki.-És neked valami titkos hódoló.

-Ááá..nem tudom, de nem emlékszem senkire, csak a tudásomra.Annyit viszont most elmondott az orvos, hogy fejbe vertek és elfelejtettem mindent, és semmilyen személyre sem emlékszem.Még a saját anyámat is sírva vitték ki a szobámból, mikor ellenkeztem, hogy megöleljen.Most meg téged.Ismerjük egymást, ne haragudj?

Szerintetek vissza fog térni az emlékezete Ellának?Vagy csak akár annyi emlék, hogy Riley-re emlékezzen?Lehetséges, hogy újra legjobb barátnők legyenek?Szerintetek?:]

És kívánjtok nekem jobbulást, mert még mindig beteg vagyok:(

16.Rész

16.Rész-Figyelsz te rám?

-Érted amiről magyarázok?-Szakítottam félbe magam a magyarázásban.Máté felpillantott öléből és határozottan bólintott.-Itt a kulcs a ládához.-Mutattam fel a kezem és szétnyitottam a tenyerem.Szinte egyszerre néztünk a rézből készült kulcsra.Vagy is úgy tűnt abból van.

-És akkor most mikor fogsz kikerülni a kórházból?-Méregetett gyanakvóan, hogy még maradnom kéne.

-Nem tudom.-Sóhajtottam.-De már jól vagyok.-Kurjantottam, mire Máté összerezzent.

-Azért legközelebb közöld, ha ordítási szándékaid vannak.-Mormolta idegesen.

-Bocsi.-Mosolyodtam el.

-Nos, akkor megyek megkérdezem valamelyik orvost, hogy mi van..-Állt fel.-Oké?-Emelte fel szemöldökét.

-Oké.Ellához be lehet menni?-Fúrtam tekintetem az övébe.

-Nem ismer fel.-Mondta sóhajtva.Megráztam a fejem.

-Nem kell.De ha kell újra megbarátkozok vele.-Mondtam ki határozottan, mire Máté bólintott és hátat fordított, elindult az ajtó felé, ahonnan még utoljára visszafordult.

-De óvatosan.-Mondta komoran, a szemebe nézve.

Mikor az ajtó becsukódott, sóhajtozva próbáltam lábra állni, mikor az ajtó újra nyílt is így csak ülve maradtam az ágyon.Máté jött vissza fejét csóválva.

-Egyedül nem állsz fel.-Mosolygott le rám.-Gondoltam segítek.-Nyújtotta a kezét.

-Köszönöm.-Mondtam zavartan.Nyújtottam a kezem és feltápászkodtam az ágyról.Kicsit meginogtam, de Máté átkarolta a derekamat.Elpirultam, és kissé kínosan éreztem magam abban a hosszú fehér pizsamában.

Ahogy a folyosón elhaladtunk a nyitott kórtermek előtt, a beteg kisgyerekek, idős és fiatalok között egyaránt, valahol magamban érezte, hogy én szerencsés vagyok.Nem azért mert egy helyes pasival az oldalamon mászkálok a szobák közt, hanem mert én megúsztam ennyivel.Viszont ezek az emberek többnyire rosszabb betegségekkel küszködnek.Vagy túlélik, vagy nem.Én túléltem.De ha a legjobb barátom nem,akkor majd én segítek neki.Nem leszek vele erőszakos, hogy emlékezzen rám és legyen a régi, mert tudom, hogy lehetetlent kérnék.

-Itt vagyunk.-Állt meg velem Máté az egyik ugyanolyan ajtó előtt mint a többi.-Bemenjek veled?-Fürkészett élénkbarna szemeivel.

-Nem.-Mondtam keservesen.-Megoldom.Megvársz?

-Aha.Addig hozzak valamit a büféből neked?-Kérdezte apró mosollyal arcán.

-Nem vagyok éhes.-Motyogtam halkan és már fordultam is be az ajtón.

-Oké.-Sóhajtotta és biztatóan nézett rám.

Becsuktam magam után az ajtót és körülnéztem.Ellát az ágyában találtam meg, nem nézett ki rosszul, viszont idegesen nézett rajtam végig.

-Nem tudsz kopogni?-Forgatta a szemeit.

-Bocsánat.-Mondtam és megindultam felé.Felhúzta a lábait felső testéhez és félően meresztette rám zöldben úszó szemeit.-Ööö..Riley vagyok!-Mondtam határozottan és megtorpantam az ágya előtt.-Én is betegként vagyok itt.Akarsz beszélgetni?

-Nem igaz, hogy nem hagynak békén ezek a nyomorult orvosok.tegnap óta sír egy nő itt nekem, hogy higgyem el, hogy ő az anyám.Na persze...-Idegeskedett.-Erre ma bejött egy pszichológus  és érdekes módon te is meg ő is beszélgetni akar.Mit akartok tőlem?-Szavai fejemben visszhangoztak és mintha kést szúrtak volna belém, úgy tört ki belőlem a zokogás.Nem gondoltam, hogy ilyen rossz a helyzet.Felemeltem a fejem, Ellára pillantottam, ai szintén engem nézett és megindult felém.Azt hiszem nem volt harag a szemeiben...

Bocsánat, hogy késlekedtem a résszel, talán most több időm lesz mert a héten beteg vagyok és itthon leszek.Jó olvasást!:) Ja és nézz be ide is: http://twentynight.blog.neon.hu/

15.Rész

15.rész/Érzelmek, Gondolatok

Mikor anyám kimondta ezeket a szavakat, távozott a kórtermemből,mert megkértem, hogy hagyjon magamra.Szemeim hirtelen könnybe lábadtak és sírni kezdtem.Mindenért.A barátnőm miatt, Máté miatt.Miért történik ez meg pont velem?Miért?Ja igen, mindenki ezt gondolja ha ilyen helyzetbe kerül.Ha kerül egyáltalán valaki rajtam kívül.

Kitekintettem az ágyam melletti ablakon és elmélyedtem a kinti világba.Csodás, hófedte kert, a világ fehér volt.De a látszat néha csal.A világ kicsit sem fehér volt, ez csak az aminek mutatja magát.Igazából minden fekete.És igazságtalan, hamis.Tele hazug emberekkel.Legalábbis nagy részben.Ritka olyan barátokat lelni, hogy azokban teljes mértékkel megbízzunk.Oké, elég a hegyi beszédből.

Szóval, odakint szakadt a hó.talán még reggel kezdhetett esni, de már mindent betakart.Letöröltem a könnyeimet az arcomról és szipogtam egyet.Átgondoltam magamban mindent amire emlékszem arról a napról.Hogy elbújtunk, hogy leütöttek. hogy előkerült valami láda!Vajon mi lehet benne?vajon mikor engednek már ki innen, hogy felfedjem titkait?

Ekkor ajtócsapásra lettem figyelmes és a hang irányába fordultam.Máté volt az.Valahogy nem tudtam rá úgy nézni mint ezelőtt.de legbelül ugyanúgy éreztem iránta azt a különös vonzalmat, ami odacsalta őt az ágyamhoz.Leült mellém, meg akarta fogni a kezem, de én elvettem.Mégis mi vagyok én?Második személy?Ja lehet, hogy lemaradtam azóta és szakított Nikivel.Jaj de jobban lennék ha ezt mondaná.De miért nem mondja?

-Szia.-Köszönt és visszarángatott a jelenbe.Körbenéztem és még mindig a fehér falak közt találtam magam.Felültem az ágyon és felé fordultam.-Hogy vagy?-Kérdezte, és azt hiszem aggódott.Belenéztem a barna szempárba és körülöttük álmatlan kis karikákat fedeztem fel.Rég aludhatott.Miattam?

-Jól.-Válaszoltam keserű mosollyal az arcomon és elkaptam a tekintetem.Az megállapodott a kezén.Ökölbe szorította jobbját, ballal még mindig az enyémet kereste.De nem találta, nem engedtem, hogy megtalálja.

-Sajnálom ami történt.-Mondta és hangja elcsuklott.Hiszen neki is az egyik legjobb barátja Ella.-De ez még a kezében volt, nem tudja miért.Nem emlékszik...-Nyújtotta felém jobb öklét és szétnyitotta előttem.Egy kulcs volt benne.Nem értettem.-Semmire és senkire sem emlékszik.Még ránk sem.-

-Meg kell keresnünk a ládát és megtudnunk mi van benne.-Mondtam határozottan, mire Máté felvonta a szemöldökét.-Elmagyarázom...-Kezdtem és már meséltem is az aznap estét.Már ameddig emlékeztem rá én is...

Új blogot kezdtem!Akinek kedve tarja nézzen be!:)  http://twentynight.blog.neon.hu/

14.Rész

14.Rész-De mi történt?

*2 hét múlva*

Valami csipogására lettem figyelmes, szemeimet lassan kezdtem el kinyitni.Kezem mozgatni kezdtem és valaki más kezét éreztem benne.Nehéznek éreztem a testem és mikor kinyitottam a szemem össze is húztam gyorsan mert hirtelen fény érte őket.Mikor megszoktam a világosságot körülnéztem.Úgy tűnt mintha egy kórteremben lennék.Jobb oldalamra néztem és megláttam körülöttem egy csomó gépet.Mit keresek én itt?Hol van Ella?Jól van?Fel akarok kelni.

Megpróbálkoztam de testem vonzotta az ágy és meg sem bírtam moccanni.

-Nyugi.-Szólt egy halt hang mellőlem.-Végre felébredtél.-Mondta újra és bár nem tudtam miről beszél majd szívrohamot kaptam a hangtól.Felismertem.Fejemet felé fordítottam de hirtelen fájdalom hasított belé.-Héé!-Mondta mosolyogva Máté.-Lassan a testtel Riley.-Ahogy kimondta a nevem.Leblokkoltam.

-Mi-mit csi-nálok itt?-Nyögtem ki végül, de mielőtt válaszolt volna anyám rontott be a kórterembe.

-Kicsim!!Hála az égnek!!Máté fiam, mikor akartál szólni, hogy felébredt a kómából a lányom?-Nézett dühösen anya Mátéra, aki csak megrántotta a vállát és felállt az ágyamról mert anya szó szerint elüldözte.de nem ez a lényeg.Kóma?Mi?És meddig?Gondolatban gyorsabban beszélek mint tudok.-És ha most megbocsátasz szeretnék a lányommal lenni.Ha már két hétig itt gubbasztottál mellette és beszéltél hozzá azt hiszem elég lesz.Majd még látod nyugi.Ha rajtam múlik nem biztos.-Bólogatott anya és lenézően nézett életem szerelmére.Hű, de jóban vannak.

-Megyek már.-Mondta lazán Máté, de én ott megakadtam, hogy beszélt hozzám na meg a kóma témánál.Mi van akkor?

-Anya!-Mondtam érthetően, mire anya aggódó szemekkel nézett rám.-Mondd el mi ez az egész.-Próbáltam lassan hangsúlyozni, hogy megértse amit mondok.-Ella?-És most én néztem aggódóan, anya meg elkapta a tekintetét rólam és félrenézett.Ez rossz jel.-Anya!Mondj már valamit!-Nyögtem, és könnyek gyűltek a szememben.Egyszerűen minden túl gyorsan történt.Lehetetlen felfogni.

-Jó.-Mondta komolyan és próbálta rám irányítani a figyelmét.-Két hete voltál utoljára otthon.Mikor átugrottál Elláékhoz.-És hirtelen eszembe jutott minden.Az az este.A betörők.Az, hogy fejbe vágtak.És a sötétség.-Igazából mi sem tudjuk még mi történt mert egyikőtök sem volt eddig olyan állapotban.-Mi az hogy olyan állapotban?

-Bökd már ki anya!-Mondtam keserűen.ha Ellának valami baja esett nem tudom mit csinálok.Hiszen a legjobb barátnőm.Fontos nekem.

-Oké, nyugalom kicsim.Mondom.-És még mindig komoly arccal meredt maga elé.Nem vettem ki semmit az arckifejezéséből, csupán fájdalom áradt a szeméből.-És betörtek Danielláék házába.Ahol ketten voltatok és nem tudom mit kerestek a betörők, de megtalálták és el is szöktek.Vagy is még szabadok.És a fejsérüléseid alapján téged leütöttek és Ellát..őt-De hangja megakadt.-Őt komolyabban ütötték meg.Erősebben.Valamit ki akartak szedni belőle, de nem sikerült nekik.

-Védte az érdekeit.-Morogtam magam elé és rettentően látni akartam most a barátnőmet.Anya hirtelen felnézett rám és kérdőn meredt a szemembe.-Egy ládát kerestek asszem.És meg is találták, de kellett hozzá kulcs.És Ella nem mondta meg.És engem meg leütöttek.Erre emlékszem.

-És mi volt a ládában?Most azonnal hívom a rendőrséget és elmondod nekik mi történt.-Pattant fel anya de utána szóltam mivel nem tudok nagyon mozogni.

-Anya!-Kiáltottam rekedtesen mire visszafordult felém.-Nem tudom, Őszintén fogalmam sincs mi van a ládában még azt sem tudom, hogy a kulcsa merre van.Elmondanád végre hogy van Ella?!-Erre szomorúan visszajött az és leült az ágyamra.

-Tudod, Ella nem úszta meg annyival, mint amennyivel te.-Csillogó szemekkel néztem rá, de ő csak a takarómat igazgatta.-Őt jobban megverték, viszont ő egy nappal a baleset után felébredt, szóval ő nem volt kómában csak műtötték és tudod, az altató miatt aludt...-És hangja elcsuklott.

-Műtötték?-Kérdeztem.Kezemmel a takarómat markolásztam, de csak fájdalmat okozott mert az infúzió be volt kötve a kezem felső részébe.

-Igen, a koponyáját műtötték, mert azok az elmebeteg félőrültek majdnem agyonverték.Nem is értem, hogy képes egy ember ilyen dologra.Két 14 éves kislányt elverni!Hát legszívesebben életfogytiglant kaphatnának...

Majdnem agyonverték?-Gondoltam át újra magamban anya szavait.Szememben könnycseppek jelentek meg, de azért valamennyire örültem, hogy ott van az a "majdnem" szócska.de akkor hogy van most?És bemehetek hozzá?Persze ha erőre kaptam és tudok valamilyen szinten mozogni.

-És?-Kérdeztem küszködve a könnyeimmel.-És most hol van?

-A szomszéd szobában.-Válaszolta anya halk, nyugtalan hangon.Valamit még titkol előlem.Ismerem a saját anyám, biztos nem akar terhelni még valamivel, de ha Elláról van szó tudnom kell.Könyörögve néztem szemeibe mikor rám nézett és végül kinyögte.-Senkit sem ismer fel.Még a saját családját sem.Elfelejtett mindent.

Várom megjegyzésetek a résszel kapcsolatban és ne kérdezzétek, hogy lehet ez meg az egy fejsérüléstől, mert nem vagyok orvos, csupán csak próbáljátok meg átrezni Riley helyzetét Ellával és Mátéval kapcsolatban.Vajon a fiú érez Riley iránt valamit vagy csupán csak gyerekkortól fogva tartó erős barátságuk miatt volt bent a kórházban nála?

13.Rész

Köszönöm az előző részhez érkezett megjegyzéseket!Feldobta a napom!: )

Én továbbra sem akarok követelőzni a komik írásával.Az már a ti döntésetek.Én annak írok aki szereti és olvassa.Nekem mindegy a statisztika.

Jó olvasást!:)

13.Rész-Álmok

A szívem hangosabban dobogott, mint a férfi léptei.Ella hirtelen megszorította a kezem, én meg felsikítottam volna, olyan erős volt, de nem jött ki egy szó sem a számon.Úgy féltem mint még soha.Ja ezt lehet említettem már.Mindegy.A lényeg, hogy nagyon féltem.

A férfi léptei egyre csak közeledtek a szekrényhez mikor hirtelen megállt.Csikorgást hallottunk, azt hiszem a parketta volt.Mintha valaki fölszedte volna a helyéről.

-Nee..-Suttogta Ella és majdnem elsírta magát.Kérdőn néztem rá, de ő csak szomorúan rázta a fejét.-A titkos széfem.Vagy is nem széf csak oda rakjuk ami fontos és értékes.Tudom kik ezek.-Motyogta és arcán szánalom tükröződött.Nem félelem.Azért én féltem.de ha ő ilyen magabiztosan tudja kik törtek be hozzájuk, azért még nem könnyebbültem meg.

-Francba!-Kiáltott fel a férfi mérgesen.Hangja éles volt és mély, és olyan hirtelen csapta meg az agyamat, hogy egy könnycsepp gördült le az arcomon.Mégis mit csinálok?Egy álom jelent meg a fejemben.Amit előző este álmodtam.Nem értettem meg, de azt hiszem most összeállt a kép.

Az álomban magamat láttam.Egy réten szaladtam végig és csupán egy lenge nyári ruha volt rajtam.Mikor hirtelen átértem egy másik helyre.Ahol sötét volt az ég és üres.A környezetem kopár volt és olyan volt mintha a fák és a növények elégtek volna.Én meg csak futottam és a fák már suhogtak mellettem és akkor elkapott egy alak.Nő volt és figyelmeztetett valamiért.Szemembe nézett, az arcát félig meddig láttam de nem ismertem fel.És akkor felébredtem.

Lehet, hogy emiatt figyelmeztetett?Mi ez?Mi lesz velem?Már én is látni fogom a jövőm álmomban?Vagy mi?Tiszta hülyeség ez az egész.Tuti nem vagyok jósnő mert tegnap előtt meg poloskákat meg katicabogarakat láttam álmomban...Ááá

Eközben még mindig a szekrénybe voltunk bezárkózva.Kintről nyögdécselések hallatszottak.Mi a francot csinálnak ezek odakint?Mielőtt még valami rosszra gondolnánk kilestem egy résen.A padló fel volt szedve egy részen és valami az egyik ember valami ládát próbált meg kiemelni erőlködve a résből.Segítségért kiabált a másiknak, aki sietve odarohant hozzá és kiemeltek egy nagy koszos, poros szürkés-fekete kopott ládát.Tényleg ilyen volt.Ráadásul egy nagy lakat tátongott még a doboz elején.A kulcs nem volt ott.

-Végre!-Motyogta az egyik férfi.-Megtaláltuk.

-És a kulcs?-Nézett rá a másik.Hát, igen valahogy ki kell nyitni.Ellára néztem, aki lesápadva ült a szekrény másik végében.Nem tudom mi lehet a ládában de úgy éreztem Ella tudja.

-Milyen kulcs?-lestem ki megint a résen, mikor a férfi megszólalt.

-Azt soha nem találjátok meg...-Motyogta Ella csak a gond az volt, hogy nagyon hangos volt.Azt hiszem elég hangos volt ahhoz, hogy a meghallják odakint.

-Psszz..-Suttogott az egyik és felállt.Kezem hirtelen remegni kezdett mert a szekrény felé vette az irányt.-Hallottad ezt?Mintha innen jött volna...-Már nyúlt is a szekrényajtóhoz és egy mozdulattal kinyitotta.-Áhá, szóval itt bujkáltál Ella.Ööö..Hmm..Bujkáltatok.

-Mi van?-Jött oda a másik és kirángattak minket a szekrényből.-Ennél jobb ötletetek nem is volt?A szerénybe?-Kacagtak gúnyosan.-Na gyere szépen.-Ragadta az egyik karon Ellát.-Na és most szépen megmutatod nekünk, hogy hol van a kulcs.-Ella viszont makacsul válaszolt.

-Nem!-Mondta nyugodtan és állta a férfi tekintetét, aki egyre dühösebb volt, de a barátnőm nem hagyta szóhoz jutni.-Soha, de soha nem fedem fel a családom titkát.Csináljatok velem akármit is.csak őt engedjétek el!-Mutatott felém.

-Csak szeretnéd.Még véletlen hívná a rendőrséget.-Vigyorgott rám gonoszul a másik és erősebben kezdte szorítani a karomat, én meg rángatózni kezdtem, hogy engedjen el.És hirtelen valami erős ütést éreztem a fejemen és már estem is össze...

Húzzam még a dolgot?:D

12.Rész

12.Rész-

Hmm..Ez fincsinek tűnik..:D

Elláék ajtajában torpantam meg.Lihegtem kettőt aztán becsengettem.Maga Ella nyitott ajtót, kisugárzása furcsa volt, olyan boldognak tűnt.Mosolygott.

-Szia!-Köszöntem rá, mire a nyakamba ugrott.Ez megőrült?Rossz vagy jó hír?Inkább jó..-Mizu?Látom nagyon feldob a jelenlétem.-Nevettem.

-Riley!!!-Ugrált össze-vissza.-Kistesóm lesz!-Nos, ha ő is örül én is.

-Juj, biztos ennek örülsz annyira?-Kacsintottam rá.

-Nem..-Pirult el.Fiú van a dologban?-De gyere be azért.Nem vállalom a felelősséget ha megfázol.-Nevetett.

Beléptünk a lakásba, ahol hirtelen elöntött a meleg levegő.Levettem a kabátom és a cipőm.Felálltam és Ellára néztem.Hihetetlen, hogy mennyire áramlott a szeméből a boldogság.Komolyan nem is sejtettem mi van.

-Elhívott!Elhívott!-Sikítozott, de nekem még mindig nem esett le.-Dávid!A nyolcadikos srác!!A Valentin napi sulibálra!!!-Visítozott és nekem hirtelen beugrott valami.Valami fiú a nyolcadikban, ja igen Dávid akibe Ella már rég beleesett.Basszus ennyire nem figyeltem eddig a barátnőmre?Én hülye csak magammal törődtem.Magammal és, hogy egész nap sírok.Mátéval és a fájdalmaimmal.A nyomorult életemmel, mikor Ella végig ott volt mellettem és nem hallgattam sose meg.Mert mikor mesélt valamit akkor is csak máson járt az eszem.Magamon és az őrülten siralmas életemen.Na jó nem folytatom a nyavalygáson.Úgysem lesz jobb, csak az olvasóknak rosszabb.

-Juj ez tök jó!!-Nyögtem ki végül.Örültem, hogy ő örül.Közben felmentünk a lépcsőn és beballagtunk Ella szobájába.Leültem az ágyára, mire ő is lekuporodott mellém.

-Szerinted Máté elhív téged?-Nézett mélyen a szemembe.Kétséges a dolog.Vajon mit gondol rólam a csók után?-Hiszen barátnője van..Hogy csókolhatott meg??Nem értem.

-Sírtam...Lehet, hogy szánalomból, mert mondjuk észrevette, hogy tetszik nekem.-Motyogtam az orrom alatt és közben abban reménykedtem, hogy hátha nem így van.Hátha elhív.Mégsem vagyok oda ezért a Valentin napi buli dologért.Mindenki szerelmesen rohangál meg összekulcsolt kezekkel sétálgatnak a párok egész nap meg ajándékokat adnak egymásnak.Mindenki.Csak én nem.Én a szerencsétlen lány sosem kap semmit.Mi történt velem?Egy fiú miatt sanyargatom magam?Hát komolyan nem vagyok önmagam.Megváltoztam és nem értékelem magam.Mégis kinek kell ide Valentin nap?Majd csinálok valami mást.És legfőképp nem gondolok Mátéra.

-Nem!Szerintem tetszel neki, csak..csak most barátnője van.-És mindketten elgondolkoztunk Ella szavain.

-De ha én érdeklem miért van Nikivel?-És még ezer kérdést akartam hirtelen feltenni.Csak hogy az Isten sem tudna válaszolni rájuk így inkább magamban tartottam őket.És a véleményem is.Mert az is volt.De Ella hirtelen csöndet intett.Mutatóujját a szája elé rakta és pisszegett egyet.nem tudtam mi van, de csöndben maradtam.

-Valaki van lent.-Suttogta.Az ajtóhoz osont és kidugta a fejét.gyorsan visszahúzta és lekapcsolta a lámpát.Megfogta a kezem a sötétben és behúzott a ruhás szekrényébe.

-Mi a ...?-De befogta a szám és valami olyasmit suttogott, hogy hallott valamit lentről és látott egy fura fejű fickót, akinek fekete zsák volt a kezében.-Betörők?-Suttogtam, de ekkor hallottuk, hogy valami beront Ella szobájába és felkapcsolja a villanyt.

-Gyere ide!-Szólalt meg egy férfi hang.Nagyon féltünk.

-Mi van vazze?-Kérdezte egy másik mély hangú ember.-Igen egy teás bögre..Én is látom ne mutogass már!-Emelte fel a hangját a titokzatos férfi.De a másik csendet kért tőle és pisszegett egyet-Mi bajod van?

-Nem vagyunk egyedül.-Szólt komoly, de éles hangon a másik.Annyira féltünk Ellával, hogy egymást ölelve ültünk a szekrényben és reménykedtünk, hogy ne találjanak meg.Ekkor hangos csörömpölés hallatszott kintről.Azt hiszem Keresni kezdtek minket.Hallottuk ahogyan leverik a képeket a polcról és Ella szeretett üveg állatkáit is sorban dobálják le az asztaláról.Ella szinte sírógörcsben ült mellettem, arcát csak egy kis fénycsóva beszűrődése miatt láttam és nagyon félt.Ahogy én is.De mit tehettünk volna.Ezek akármire képesek.Meg is ölhetnek minket.Rossz érzésem volt.Rosszabb mint amikor Máté miatt voltam eltörve.Az belülről kínzott.Ez kívülről mardosott.Lépteket hallottunk, amik a szekrény felé közeledtek...

11.Rész

11.Rész-Csók?

Csók? Akkor már nutellás!:D

Máté közel hajolt hozzám és megcsókolt.Tudtam,hogy nem lenne szabad mert barátnője van, de..de nem tudok mit mondani.Csodás érzés volt.De mégis kellemetlenül éreztem magam.Niki miatt.Akármennyire utáltam.De nem értem miért érzek gyűlöletet iránta.Hiszen ő nem is ártott nekem.Csak részben.De ha most nekiesnék nem lenne értelme mert ami egyetlen gondom van vele az nem publikus.

De akkor mi volt ez a csók?Álom...

-Máté itt vagy?-Rontott be Niki az ajtónkon, ami félig nyitva volt, de az megakadt mert útban voltunk.Hirtelen elhúzódtunk egymástól, Máté idegesen beletúrt a hajába és meg letöröltem a könnyeim.-Mi folyik itt?Na gyere menjünk!-Rángatta fel a földről a barátját, akiről nem is sejtette  de azt tuti, hogy történt valami) , hogy egy perce még más lánnyal csókolózott.-Gyere már!-Nyafogta és szó szerint kilökte az ajtón a fiút.És hozzám fordult.-És ha még egyszer, még egyszer meglátlak vele..-Emelte fel a mutató ujját, amin számomra veszélyesnek tűnő kb. 5cm-es köröm volt található.Azta.Ráadásul pink színben villogott a szemem előtt.Egyre jobb.Még jó, hogy a lábkörmét nem láttam...-Ne mássz rá a pasimra mert megbánod!-Tette le végül a kezét amitől kicsit megnyugodtam.Csakhogy eszemben sem volt rá mászni a pasijára, hanem inkább ő mászik rám.Mármint Máté.

Mikor az ajtó becsukódott előttem, ami mellesleg nagy csattanás volt, én mégis megkönnyebbültem és felálltam a földről.Egyáltalán nem féltem Nikitől (maximum a körmeitől).Elhagytam az előszobát és a konyha felé vettem az irányt.Ittam egy pohár vizet(!!), ritka eset, (jó azért naponta iszok vizet csak nem annyit...Csak fürdésnél szoktam inni mert akkor könnyű a zuhanyzóban), mindegy.Felrohantam a lépcsőn és óriási vigyorral az arcomon hívtam Ellát.Hihetetlen boldog voltam annak ellenére, hogy meg is fenyegettek.Kit érdekel???Megcsókoltak.Váá

-Szia.Baj van?-Kérdezte Ella.Baj?Ezt annak mondhatjuk?

-Megcsókolt!!-Újságoltam el neki, de azért ott volt bennem a bűntudat is.Mégis csak most mi lettem?Harmadik?Nem!Az nem akarok lenni!-De Niki szerintem sejt valamit...-Vittem le a hangom.

-Mi?Meglátta?Niki?És hol?Mikor?Milyen volt?-Nevetett.Mikor elmeséltem neki mindent akkor meg sem bírt szólalni.-Hű!-Mondta végül kis szünet után.Azt hittem már letette.-De biztos jó így neked?Úgy értem, hogy most ő ezzel megcsalta a barátnőjét, félrelépett veled.És akkor mi lesz köztetek?

-Nem tudom.De harmadik nem akarok lenni.Akkor döntsön, hogy kit választ.-Szomorodtam el.De most akkor tényleg mi van?Még fel sem hív?Szuper..Biztos véletlen volt és most megint a barátnőjével csókolózik az utcán.Nos, eddig tartott a jókedv.

-Riley, ne szomorodj el!-Próbált vidítani Ella.-Átjössz?Kéne egy kis segítség...Meg szeretnék valamit mondani.De nem akarom a telefonba.

-10 perc.-Tettem le a telefont és mentem is a cipőmet felvenni.Útközben még elkéredzkedtem anyától.Nem fair, hogy csak 2 órára engedett...Fenébe a hétköznapokkal!

Rövid lett..bocsi..de a folytatás már készül!!

10.Rész

10.Rész

Nem hiszem el.Lehetetlen.Most nem a félévi osztályzatomról beszélek mert az átlagban négyes lett.Egyszerűen ma Máté és barátnője Niki kézen fogva sétáltam be a suliba.Ez nem igazság!Miért nem nekem fogja a kezem?Szóval az elmúlt hétvégén teljesen kikészültem.Képtelen voltam nem másra gondolna csak arra, hogy ezek mondjuk randizgatnak valahol és csókolóznak.Kész voltam.de valaki ott állt mellettem még mikor sírtam is.Ella.Rá számíthatok.Azt hittem benne meg leltem azt amit mások Legjobb barátnőnek neveznek.Az Lb kifejezést utálom szóval nem is fogom alkalmazni.Egyszerűen utálom ha valaki rövidíti ezt a csodálatos szót.Legjobb barátnő.Hmm..Sok mindent kifejez.na mindegy nem akarok ezen időzni mert szerintem mindenki tudja mit is jelent pontosan.

Hát, Ella minden percben velem volt, mondjuk azt.persze volt egy kis idő amíg egyedül voltam, de annyira velem akart lenni, hogy még szombaton is nálam aludt és csaptunk egy nagy lányos estét.Volt pop corn meg amit elképzeltek.Gondolom mindenki ismeri ezeket a jó öreg szép estéket.Kibeszélünk mindenkit, főleg Nikit.De szóba jöttek a fiúk is és Ella bevallotta, hogy bejön neki egy fiú a másik évfolyamból.Asszem Daninak hívják, úgyhogy még a neveik alapján is összeillenek.Dani és Ella.Dani is olyan vagány csávó mint Ella csak fiúban.De Ella azért lányos is tud lenni.Most hétvégén is kiderült ez számomra.Ebbe a bizonyos Daniba őrülten beleszerelmesedett és arról ábrándozott, hogy annyira várja már az osztály kirándulást mert a két osztály együtt megy a Balatonhoz és már alig várja meg stb.

Kedd reggel elég későn ébredtem mert a tetőablakom hóval volt borítva kintről és mivel minden reggel arra keltem, hogy a nap a szemembe süt, most nem így volt.De azért örültem a hónak is.Szeretem.A havat, Ellát és Mátét.Hupsz.Kicsúszott az Ő neve is.Nee..Már én is nagy Ő-vel fogom írni a nevét?Istenem.Sosem hittem, hogy én is ilyen leszek.Vagy is szerelmes.Én?Szerelmes?Ááá dehogy.Soha.Csak hát nem irányíthatom a jövőmet.De az lehet.De hogy kibe szeretek bele azt lehetetlen megmondani.Sajnos.Pedig egyáltalán nem hiányzott ez a szenvedés amit most élek át.Csak hogy túl kell esnem azon, hogy ő mást szeret.És nem nagy Ő-vel írtam.de itt igen.Á, mindegy.Beleőrültem a szerelembe.

Amint így mélyen gondolataimba mélyedtem meghallottam a csengőt.Lerohantam a lépcsőn és még mielőtt ajtót nyitottam volna gyorsan megtöröltem a szemem, hogy még véletlenül se látszon , hogy sírtam.Sőt bőgtem.Mindegy.Megőrülök.de még így is kinyitottam és na ki állt előttem?Mint valami romantikus filmben a csaj álmai pasija méghozzá kifejezetten kócosan amivel még helyesebb.Csak valahogy éreztem, hogy itt nem Happy End lesz a vége és nem ugrunk majd egymás nyakába.

-Szia.-Köszönt Máté és egyenesen a szemembe nézett.Kizártam mindent a környezetemből és csak őt néztem, de hirtelen eszembe az, hogy ő soha nem lehet az enyém.De ha szakítanak akkor talán?De nem akarom, hogy szakítsanak.De csak egy kicsit.Ha Máté vele boldog akkor mellettem ne szenvedjen.Jót akarok neki.Végül feleszméltem az álmodozásból és válaszoltam.

-Szia.-De a hangom egyáltalán nem remegett meg ami ilyenkor szokott lenni.Simán a szemébe néztem bár lehet kicsit elpirultam.Nem hiszem.Végig az járt a fejemben mennyit szenvedtem ezért a fiúért és, hogy meg sem érte.

-Rég beszéltünk.Minden rendben?-Húzta fel szemöldökét.Olyan flegmán nézett rám, hogy az már szép.Komolyan.

-Igen.Csak...-És hangom megbicsaklott, de nyeltem egyet és folytattam.-Csak sokat kellett tanulnom.Felvételizni fogok.-Hazudtam, pedig nem szándékoztam iskolát váltani.Elég az jövőre.De mégsem mondhattam volna azt, hogy szomorkodtam a barátnőd és miattad.Mindegy.

-Nem már...-Támaszkodott neki az ajtófélfának.-Nem mehetsz el.Hiszen legjobb barátok vagyunk, nem?-Nézett rám.Szemei ragyogtak.Biztos boldog.

-Hát, nem biztos, hogy sikerül.Az egy elég erős iskola.-De hiszen erős iskola nincs is a közelben!

-De erős suli csak két várossal arrébb van.Ami itt 100 km.Legalább.Riley, ugye nem költöztök el??-Lépett be az ajtón, egy lépéssel közelebb lett hozzám, én meg hátráltam egyet.-Mi van félsz tőlem?-Röhögött.

-Nagyon vicces...-Harapdáltam a számat.Most akkor behívjam?Vagy mit csináljak?Mit mondjak neki?

-Jössz egyet sétálni?-Már majdnem bele egyeztem.-Nikivel megyünk.

-Áá.. nem akarok zavarni.-Mondtam és a könnyek már gyűltek a szemeben, mikor megcsörrent a telefonja.

-Szia cica.-Vette fel.Á lehet egy tippem kivel beszél?

-....

-Indulok is.Riley azt mondta nem jön.Sajnos.-Nézett rám szomorúan.De ha egyszerűen nem voltam kíváncsi arra A LÉNY-re.

-....-Őrült nagy sipákolás a telefonból, hogy mi az, hogy Sajnos?

-Hééé..Nyugi.Csak barátok vagyunk.Ennyi.Álj le Kicsim.Most itt vagyok nála.-Na itt vágtam volna már rá az ajtót de inkább benyomtam a zsebemben léő telefonom egy zenét, hogy úgy tűnjön engem is hívnak.

-Szia.-Bicsaklott el a hangom és becsuktam magam után az ajtót.Hirtelen rám tört a sírógörcs és nem voltam csöndes.Az ajtónak támaszkodva, térdeimet felhúzva, fejem lehajtva zokogtam, szó szerint, mikor észrevettem hogy az ajtó nyílik én meg csúszok arrébb.Nem zártam be az ajtót!

-Riley..Mi a baj?Te sírsz?-Dugta be a fejét Máté az ajtón.Úgy látszik kihallatszott minden.Szuper.

-É-n...-Nyöszörögtem, de nem bírtam abbahagyni azt a fránya bőgést.-Jó-l va-gyok..-Szipogtam.

-Riley...-Ölelt át.-Nyugi.Nem vagy jól!De mit történt?

-Semmi...-Néztem fel.Hajamat hátrasöpörte a szememből és megtörülte könnyes arcomat.Ajkai közelítettek az enyémhez, mikor...

9.Rész

9.Rész

Életem legrosszabb napja volt a tegnapi.De sejtettem, hogy lesz rosszabb is.Egész éjjel hallgattam, fülhallgatóval, Avril Girlfriend című számát aztán átváltottam a zenelejátszómon a When you're gone-ra amitől álomba sírtam magam.Ezért piros kisírt szemekkel ébredtem és nem voltam hajlandó lemenni reggelizni.

Inkább még feküdtem az ágyamban a plafont bámulva, mikor a telefonom csörgött...
Na és ki volt?Máté...Nem voltam rá kíváncsi de azért letöröltem a szememről a könnycseppeket és felvettem.

-Szia.-Szóltam bele.

-Szia, Riley.Hova rohantál el tegnap?És miért?Be sem mutathattam a barátnőmet.-Szólt idegesen a telefonba mire nekem könnyek jöttek a szemembe mert mostmár biztosan a barátnője.-Riley!Itt vagy?-Vitte le kicsit a hangsúlyát.

-Itt...És bocsi...-Motyogtam valamit.Nem igazán mondhattam volna azt, hogy "Bocs elrohantam mert szeretlek és megláttam, hogy van barátnőd és összetörtem!"-De most mennem kell.

-Riley!-Szólt egy utolsót a telefonba de én már kinyomtam.Hirtelen a húgom nyitott be a szobámba, Lisa, és csípőre tett kézzel állt meg előttem.Sosem volt egy angyal de anyáék mindent elnéztek neki, de nekem persze minden lépésemre ugrottak.

-Itt van a fiú barátnőd.-Nyafogta.Aztán kirohant a szobámból és leüvöltött anyáéknak, hogy mikor kap már kiskutyát mert talált a neten cukikat meg ilyenek.

Aztán az ajtómon Daniella dugta be a fejét.

-Szia.Bejöhetek?-Én intettem, aztán leült mellém az ágyamra.-Baj van?csak mert Má..

-Tudom sírva rohantam el tőle...Vagy tőlük..-Fejeztem be a mondatát.Közben könnyek jelentek meg a szememben.

-Féltékeny vagy?-Legszívesebben azt mondtam volna, hogy igen.

-Én?-Néztem rá, de Ella csak csóválta a fejét.Végül rájöttem, hogy nem nagyon hisz nekem.Lehajtottam a fejem és valami olyat, hogy talán mégis zavar, hogy előttem csókolóztak.-Értem.-Szólalt meg hosszú csönd után Ella.-Szóval akkor neked most bejön Máté?

-Ugye ő nem sejti?vagy már tudja?Istenem..-Kaptam a fejemhez.

-Nem nyugi.Ő nem ért semmit.De hidd el nekem sem szimpi a csaja...ott voltam náluk és  a csaj csak nyávogni tud akkor csak azt, hogy mikor mennek már forrócsokit inni...Szóval, hogy mikor koptat le engem.

-Aham.De most akkor sem akarom látni egyikőjüket sem, csak elfogna megint a sírógörcs.-Gondolkoztam vissza mit is csináltam az elmúlt 48 órában síráson kívül...Még enni is alig ettem.Istenem.

-Na jó.Akkor most felállsz és elmész megmosakodni aztán felveszel valamit magadra és elmegyünk szigorúan ketten a parkba.Oké?-Mosolygott rám Ella.

-Oké, de akkor mi lesz ha ők is ott lesznek?-Jöttem vissza a fürdőszobából, miután megmostam a fogam és az arcom.

-Semmi.Nem szabad, hogy észrevegye, hogy féltékeny vagy.Egyikőjük sem.-És benyúlt a szekrényembe.-Hé!Ezt még miért nem láttam rajtad?És ezt?-Vett ki a szekrényemből egy sima kék farmert meg egy színes pólót.

-Csak.Én nem akartam úgy kinézni mint egyesek.-Gondoltam Szabinára meg a barátnőire.

-Na gyorsan vedd fel és induljunk.Iszunk forrócsokit? -Ujjongott Ella.Végre van egy Legjobb Barátnőm úgy néz ki..:)

8.Rész

Ma délután a szüleimmel elmentünk korcsolyázni.Tudok korcsolyázni, azzal nem volt gond csak béreltünk korit és nagyon föltörte a lában.Így már hazafelé is úgy mentem mint egy részeg, dölöngélve.

Otthon gyorsan sebtapaszt raktam mindkét lábszáramra és már nem is fájt annyira.Nálunk még szünet van a suliban de jövőhéten már megyünk.Ránéztem az órámra és gondoltam még gyorsan átugrok Mátéhoz mert nála maradt a nyakláncom.A múltkor még kari előtt mikor majdnem megcsókolt valamiért levettem és megkértem, hogy vigyázzon rá és most kéne.Kéne mert az a szerencse nyakláncom és minden balszerencsés most.Minden...Hátha azzal megjöne a szerencsém is.

Így hát elindultam a hóesésben hozzá.Felsiettem azon a pár lépcsőfokon és nyomtam is a csöngőt.

Máté nyitotta ki az ajtót.

-Szia.-Köszönt.

-Szia, csak  a nyakláncomért jöttem.Tudod amit a ki szerencsebagoly van.-Néztem bele mélybarna szemébe mikor egy lány hangot hallottam és meg is állt mögötte egy szőke hajú vékony alacsony lány.Nyakában kapaszkodott és megcsókolta.Mit csinált?MEGCSÓKOLTA!

-Ő ki szivi?-Kérdezte nyávogós hangon.Legszívesebben fejbe vágtam volna.Haja úgy csillogott mintha most mosta volna meg, sminkje tökéletes volt, ruhái a legutolsó divat.Én meg összefogott hajjal és semmit sminkel álltam az ajtóban amíg Máté előkotorta a zsebéből a nyakláncot és a kezembe adta.

-Ő senki.Egy barát.-Mi?SENKI?Hát már mikor ezt a ribit megláttam elfogott a sírógörcs és most?Inkább csak hátat fordítva rohantam ki az utcára.Még meg sem köszöntem.Máté hangját hallottam magam mögül, hogy üvölt valamit utánam de nem érdekelt, nem álltam meg.

Csak rohantam a hóesésben, egyszer majdnem elcsúsztam.És csak sírtam.Sírtam.Sírtam.Azt hittem tetszek neki.De most már biztosan nem!:(

7.Rész

Majdnem csók?Mi volt ez?Nem értem már magamat.Mégis, mi lett volna ha anya nem jön ki?Megcsókol?A legjobb barátját?

Elment.Haza.Én most itt ülök a szobámban, zenét hallgatok és Rá gondolok.Mi ez?Nem tudom mit akarok.És mi lesz ez után?Lehet, hogy járni is fogunk?

Szeretem?

Lehetetlen, hogy beleestem.Hiányzik.Sosem tetszett még igazán valaki és nem tudom milyen is az a az érzés.Jó vagy rossz?Ezek szerint most én is átélem majd?

És még ezer kérdés van a fejembe amit föltennék mikor a kis öcsém lépett be az ajtómon és odarohant hozzám:

-Riley!!-Suttogta és lassan odatotyogott hozzám én meg felültettem mellém az ágyamra.

-Szia.Hát te?Nem kéne már aludnod?-Néztem órámra ami már este 9 órát mutatott.

-Nyem.-Mondta durcásan.-Nyem bíjok ajudni....

-Mesélj.Álmodtál valamit?

-Nyem.Láttyam.

-Mit?-Néztem bele álmos kis szemecskéibe.

-Láttyam tégegy meg Mátét.Ma.A ház előtty.

-Óóó..-És attól nem bír aludni?

-Akkoj te most szejelmes vagy?-Jaj ez nagyon cuki volt.És ahogy nézet..áhh meg tudnám zabálni!(Jó azt azért nem!)

-Hát..nem tudom.Szerintem nem.És Máté csak a legjobb barátom.Nem több és most menj vissza aludni mielőtt anya meglát, hogy nem alszol.Jó8!

-Jó8!-És kisurrant a szobámból.Vagyis kitotyogott.:)

Hát szuper.Mindenki megtudja?Aztán tagadhatom le?Most is letagadtam, pedig nem akartam hazudni.Pedig nem hazudtam mert nem tudom mi is történik itt most...

Inkább alszom rá egyet.-Gondoltam mikor megcsörrent a telefonom.

Máté volt az.Hát nem akartam kinyomni, pedig most inkább gondolkoztam volna de mégis fölvettem.

-Szia.-Szóltam bele a telefonba.

-Szia.Mondhatok valamit Riley?

-Persze.Mondjad.-Valahogy magamban reménykedni kezdtem.

-Hát az az igazság, hogy...nem értem a töri házit.Holnap átjössz segíteni?-Félig örültem félig nem.

-Persze.Jó8.

-Szia.Puszi.-És letette. o.O PUSZI? Azta ez már haladás.

Bocsánat ez most rövid lett, majd mostantól már szünet van és remélem több időm lesz írni!:)

6.Rész

Már egy hete, hogy Daniella, az új lány, jött a sulinkba.Azóta nagyon jól összehaverkodtunk és így hárman szoktunk lógni.Ma is így tettük, mint minden szombaton Máté és én csak most az új barátunkkal mentünk.Daniella azt mondta kitalálhatunk neki egy rövidebb becenevet és hát jöttek ötletek.Én maradok az Ellánál.

Ma délután előttünk taliztunk.Mátéval már vártunk Ellára a házunk előtt.

-Hát most már akkor mindenhova 3-man kell menjünk?-Kérdezte Máté és láttam rajta hogy kicsit csalódott.

-Legalább nem unsz majd rám.-Mosolyodtam el.

-Rád??Pöff...Soha..-Suttogta.-Figyelj Riley mondanom kell valamit!

-Mondjad...-Néztem fel rá, bele gyönyörű barna szemeibe lehet kicsit el is pirultam.

-Én...-De ekkor Ella jelent meg előttünk.

-Sziasztok.-Nézett ránk.Adrián a hajába túrt én meg szám szélébe haraptam.-Őőő..visszajöjjek később?

-Nem.-Vágtam rá.De közben azt mondogattam, hogy "IGEN!!!!".-Mehetünk?

*Egy óra múlva*

Szinte már bejártuk az egész várost csak a Karácsonyi várást hagytuk ki és épp elindultunk a főtér felé.Ekkor Ellának hirtelen megcsörrent a mobilja és kiderült mennie kell haza mert már este 6 óra van és az anyukája jött is érte oda a városba.Nem nagyon érdekelte, hogy tilos a behajtás meg a parkolás is fizetős ő bevágódott a főtérre kocsival ahol eddig mindenki sétált.De aztán már futottak meg néhányan káromkodtak is.Ella lehajtott fejjel ment a kocsihoz és beszállt előre.

-Sziasztok!Majd még találkozunk!-És már el is hajtottak.

-Akartál valamit mondani,nem?-Néztem Mátéra és elindultunk a vásárba.

-Mindegy...-Hát ez nem esett jól mert az utóbbi időben egyre jobban tetszik.

-Oké...-Mondtam csalódottam.

-Riley...-Mondta, mire én hirtelen felkaptam a fejem.-Esik a hó nézd!-Vigyorgott.

-Olyan szép..-A hó nagy pelyhekben hullott a sötétben és már kiértünk az utcákba ahol nem voltak emberek.

Kicsit fázni kezdtem, karomat magam köré fogva vacogtam mikor éreztem, hogy valaki átölel.Hát persze, hogy Adrián volt az.

-Nagyon fázol?

-Már nem...-Pirultam el.

Ölelkezve sétáltunk hazafelé a sötét utcákon már este 7 óra volt mikor a háznunk elé értünk.

-Hát akkor szia.-Köszöntem el tőle.

-Riley!-Fogta meg  a kezem és magához rántott.

-Igen?-Néztem mélyen a szemébe.

Már majdnem megcsókolt mikor anya jött ki a házból.Zsombor gyorsan elengedett és egy "Csá" meg egy "csókolom"-mal el is tűnt a sötét utcán.

-Riley kicsim hol voltál eddig?

-Mátéval...Meg Ellával sétáltunk de még nincs is késő.

-Jó ha fiú is volt főleg ha a legjobb barátod akkor oké,de legközelebb ne nagyon ilyen sötétben.

-De a város tele van emberekkel és ki van világítva.-Néztem fel rá.

-Örülök, de most menjünk be.-Fonta maga köré anya karjait.

-Oké...

***

Egész éjjel a "majdnem csókunkon" ábrándoztam és már merem állítani magamról, hogy Szerelmes vagyok!:)

5.Rész

Péntek volt ma és 6. óra után bejött az igazgatónő és hozott magával egy lányt.Rövid szőke haja és kék szeme volt, haját felzselézte és elég fiús volt az öltözéke is.Elsőre nem tűnt szimpinek de még azt sem tudtam kicsoda.

-Sziasztok gyerekek!Ő itt az új osztálytársatok Daniella.Most költöztek ide elég messziről.Mutatkozzatok be neki és ismerkedjetek.Viszlát.-És kiment.A csajt meg otthagyta egyedül az ajtó előtt, aki láthatólag nem zavartatta magát mert leült egy pad tetejére és nem is érdekelték az osztálytárasak véleményei.Én fogtam magam és odasétáltam hozzá Mátéval.

-Szia.-Köszöntünk neki.Ő csak intett egyet.-Riley vagyok ő meg Máté.

-Üdv. Én meg.. úgyis tudjátok...-Hajtotta le fejét.

Közben Szabina és a többi kis pincsikutyája is odajöttek.

-Szia Cicuska!-Mondta Szabina rágózva csillogó-villogó szájával.Kicsit túlzásba viszi mindig a sminkelést és a szájfényt.-Látom te nem is Daniella vagy hanem inkább Dani.-Na ezen nagyot kacagtak.-Vagyis a ruházatodon és a hajadon látszik, hogy fiú vagy.

-Hagyjátok már békén.-Szóltam közbe.Közben ránéztem Szabinára és elkerekedett a szemem.-Úr isten!Szabina elkenődött a szemfestéked!Gyorsan fel a vécébe kijavítani!!-Erre sikítozva kirohantak a teremből.

-Huh köszönöm!-Nézett fel Daniella.

-Nincs mit!De mindig kerüld el ezeket a lányokat ha nevezhetjük őket annak vagy csak tedd ezt amit én.-Mosolyogtam rá, de ő akkor is komoly fejjel nézett rám.

Hátrafordultam és Máté a hátam mögött feküdt a földön és röhögött.

-Hát veled meg mi van?-Néztem rá értetlenül de hirtelen én is elkezdtem nevetni mert olyan viccesen fetrengett a földön.

-Ez a beszólás...Áhhh..Láttad volna a fejét mikor még visszafordult az ajtóból...-Kacagott.

-Szerintem sírva is fakadt.-Mondta Daniella.-Köszönöm még egyszer nektek.Úgy néz ki itt lehetnek végre barátaim...-Megfogtuk táskánkat és kimentünk a teremből.

-Hát mi is reméljük, hogy megtalálod  a helyed és ránk mindig számíthatsz, ugye Riley?-Nézett rám Máté.

-Persze!-Erre végre az új lány is elnevette magát.